Erdélyi út_6. rész

Edina azon töprengett, hogy írjon-e sms-t egy Székelyudvarhelyen élő barátnőjének, akinek a szülei ott adnak ki szállást. Szerinte pénzt sem fogadnának el tőlünk, de amiatt is hezitált, hogy hogy néz ki, hogy az utolsó pillanatban szólunk. Amikor bennünket is megkérdezett, akkor Áron határozottabb “Ha akarsz vele feltétlenül találkozni, akkor igen, de amúgy ne.” válaszára letett az sms-írásról.

Áron már járt Székelyudvarhelyen, az unokatestvére jött ide munka miatt, és őt látogatta meg, a cég által fizetett hotelben szálltak meg.

Most viszont az útikönyvemből néztem ki a Hajdú Panzió-t, amit könnyen meg is találtunk és az udvarára be tudtuk parkolni a kocsit. Egy szórakozottnak tűnő, alacsony, szemüveges pasas állt a recepciónál, aki mondta, hogy csak beugrott segíteni.

Egy éjszaka reggelivel 52 lej-be került és végre úgy volt külön szobánk a fiúktól, hogy a fürdőszoba is külön volt.

Az Áron által javasolt borozás-séta-vacsi ötletet úgy módosítottuk, hogy vacsi-séta-borozás, mert Edinával már éhesek voltunk.

Elindultunk éttermet keresni, az útikönyvem nagyon dicsérte a Park Éttermet az Ifjúsági Ház mögött.

Téliesbe forduló, hideg idő volt és fél óra séta után rá is bukkantunk a Park Étteremre (junglepub.ro).

Útközben láttunk Győzike boltot, sok bankot, butikokat.

Az étterembe beülve említette Levi, hogy nem érzi jól magát, láza is volt napközben.

Az étlapon ízes humoros székelyes fordulatokkal van megfogalmazva néhány étel. Amíg vártunk a kajára, szó-bridge-eztünk, amiben Edina és Áron nyert.

Ötletes szómegoldásokat találtunk ki: kackiás, ketrec, kokain, béka.

Én dzsungelmixet ettem 20 lejért: karaj,  szűzpecsenye, csirkemell, püré, rizs, saláta. Aztán betoltam egy fagyiból és déligyümölcsből álló mixet.

Mivel Levi nem volt jól ahhoz, hogy még sétálgassunk, hazavettük az irányt a panzióhoz.

Szerencsére ahhoz elég jól volt, hogy borozzunk és kártyázzunk, úgyhogy a panzió étkezőjében ültünk le, ahol más nem volt rajtunk kívül.

A szolgálatban levő mindenes pasas jött be kb. 5 percre, bekapcsolta a tv-t és lehalkítva, feliratozva nézte, hogy ha érkezik lent valaki, meghallja.

Áron megkínálta őt borral, de azt nem kért.

Rikikiztünk f12-ig, ezúttal én győztem! Áron a 3. lett utánam és Edina után.

Amíg Edina zuhanyzott, kapcsolgattam a szobában lévő kis tv-t. Bukarestben csak a Duna tv volt fogható magyar csatorna, itt mások is voltak: atv, m1.

 

 

Hétfőn reggel f9-re beszéltük meg a találkát a reggelihez, én felkeltem korábban és f8-tól elmentem sétálni, hogy Székelyudvarhelyet kicsit magamban megnézzem.

Hullott valami, ami már nem eső, de még nem hó. Sok gyerek épp ment iskolába, sok sulit és egy egészségügyi- vagy gyógyközpontot láttam útközben.

A főtéren van egy szoborcsoport, ami híres magyarokat, erdélyi fejedelmeket ábrázol: Bem apó (ő épp egyik sem), Báthory-k, II. Rákóczi Ferenc.

A közelben áll egy katona szobra, ami, a harcoló székelyeknek állító katona szobra emléket.

Egy 10 év körüli kislány megállított: “Csókolom, tetszik tudni, mennyi az idő?”

Tetszettem tudni. 🙂

A szállásra visszaérve felébresztettem Edinát és mentünk az étkezőbe reggelizni. Levi mondta, hogy nem aludt jól. Nagyon bereggeliztem. Egy lekváros, egy padlizsánkrémes, két sajtos-szalámis kenyér és még két csésze kávé. Finom magvas kenyér volt, örültem a sárgabaracklekvárnak is. Kb. 1 óra múlva éreztem, hogy a pocimnak ez sok volt.

Összepakolás közben beszélgettünk Edinával az elmúlt napokról, hogyan éreztük magunkat, mivel lettünk többek, stb.

Jóval 10 óra után indultunk el Segesvárra, a panziós csajnak, aki felszolgálta a reggelit és beszedte a pénzt, búcsúzáskor megdicsértem a haját: rövid, egyenes, színes.

Még jó, hogy reggel sétáltam egyet a főtéren, mert most az időhiány és a szemerkélő eső miatt kihagytuk, de sajnálom, hogy a többiek nem látták a mellszobrokat a Főtéren, rám az erős karakteres vonások miatt nagy benyomást tettek.

Nagyon szép volt az út Segesvár felé is. Amikor odaértünk, a könyvemben lévő leírás alapján kerestük meg a Várat, ahol leparkoltunk.

 

Segesvár 

 

Középkori hangulatot áraszt az épület, a macskakövek, engem emlékeztetett a Süsü, a sárkány bábfilm környezetére. 

Felsétáltunk a Diáklépcsőn, ami egy iskolához vezet már több generáció óta. Nagyon öreg házakat, templomot, vastag kőfalakat láttunk ott, viszont a köd miatt a kilátásból semmit.

Egy hivatali épület bejárata fölött 6 román zászló lengedezik, meg is jegyeztük, hogy nem bízzák a véletlenre, hogy kitaláljuk, hová tartozik a hely.

Láttunk Vlad Tepes (Drakula) mellszobrot és bementünk egy katolikus templomba.

Edina kívánságára a nagyobb kolostortemplomot is megnéztük, de bemenni nem lehetett, épp felújították, fel volt állványozva.

Áron mondta, hogy a gyomra nincs jól, és én is szuszogva éreztem, hogy túlzásba vittem a reggelizést.

Vettem 4 képeslapot, majd keresgéltünk wc-t, két másik eladónőt is megkérdeztünk emiatt és meglepő volt, picit csalódás is, hogy egyik sem beszélt magyarul.

A Diáklépcső tetején lévő középiskolába mentem be reménykedve, hogy tudom használni a wc-t.

Tudtam, vihogó lányok voltak meg ott rajtam kívül. Épp amikor odaértünk, akkor csöngettek ki, és pörgős, jókedvű zene hangzott fel, de az épületen kívül is. 

Áron javasolta, hogy akkor mostmár menjünk és nézzük meg, mikor tudok visszaindulni vonattal Bukarestbe. N2-kor kitett az állomáson, először egy srácot kérdeztem meg, ő nem beszélt magyarul, majd egy középkorú nőt, aki igen és megmutatta, hogy ez a buszállomás, a vonat 500 m-rel arrébb van.

 

 

Átmentünk, kiderült, hogy 13:51-kor indul a vonat. Megvettem a jegyet, majd egy benzinkúton müzliszeleteket és Knospers-t, a többiek még visszakísértek a vonatváróba, ahol elbúcsúztunk.

A Bukarest felé tartó vonaton egy testes nővel és a kutyájával utaztam. A kutyus a nő mellett egy kabátba betekerve feküdt. Volt kutyaszag, de megszoktam…

Néha felálltak mozgolódni, de a fenti póz volt jellemző.

A nő pár szót beszélt olaszul, de rosszul jártam vele.

Azt mondta, meg “quaranta, no, cinque minuti” Bukarestig az út. 

Azaz 5 perc. Emiatt nem is mentem pisilni. No de 50 perc volt, úgyhogy a vasútállomástól rohantam haza, vagyis oda, ahol a romániai munka miatt a kolleganőmmel laktunk. Gara de Borsnál még vettem buszbérletet majd 40 perc buszút a lakásig. Anikó, a lakótársam nagy öleléssel és riadalomból megkönnyebbüléssel fogadott, mert csótányokat látott és a riasztó is többször megszólalt állati hangosan.

 

Másnap felhívtam Levit, mondta, hogy rendben megérkeztek, Segesvár után a Nap is kisütött.

Áron a következő napon írt, mert a keddet kivette szabinak, olyannyira kiszakadt a munkából az 5 nap alatt, hogy alig bírt visszaszokni.

Edina pedig pénteken írt egy nagyon kedves levelet, hogy örül, hogy megismert, tetszik neki a pozitív hozzáállásom és nélkülem nem érezte volna magát ilyen jól. 🙂