Erdélyi út_5. rész

Vacsi után visszaautóztunk a szállásra és f9-től f11-ig rikiki-t játszottunk, nekem most tanították meg a többiek.

Befűtöttünk a kisházba, mert nem volt meleg, és ittunk bort és olyan csapvizet, ami helyi forrásvíz, isteni finom és nagyon hideg.

Tegnap ebben a hideg vízben mosogattam el a tányérokat és az edényeket, remélem, minden oké lett velük.

A kártyázás szinte minden fordulóját Áron nyerte meg, nem csoda, ő a nagynénjeitől tanulta a játékot, a családdal szoktak játszani és ő általában nyer.

Áron meg pálinkázott Zsolték szilvájából.

Vincze bikavért ittunk. Hm! Isteni finom volt és Levi hozott még Vincze borral töltött csokit is, aminek jó étcsoki íze volt.

Kártyázás után zuhany, alvás.

A mi szobánkból nyílt a fürdőszoba, ahol nem volt fűtés, úgyhogy nálunk jóval hidegebb volt, mint Áronék szobájában, ahol a fogkrém is folyékony lett a forróságtól.

Vasárnap reggel 8 után átmentünk a kisházba, ahol már megterítve várt bennünket a reggelizőasztal. Most padlizsánkrém helyett volt virsli és házitej, a többi a tegnapi választék volt. 

 

Az anyuka mesélt arról, hogy a háború után kérdezés nélkül vitték el a családok vagyonát, állatokat, gépeket, amiből ők addig megéltek. Ezzel ők tönkre is lettek téve. A gyerekeik már máshogy voltak kénytelenek élni, és az azóta felnőtt újabb generáció pedig végképp nem értékeli ezeket a régi dolgokat, hagyományokat, mezőgazdasági munkát.

Már 10 éve ígérnek nekik útfelújítást, talán jövőre…

Edina rákérdezett a népszokásokra. Van Betlehem, farsang, húsvétkor tojásfestés (de vödörrel locsolkodás nincs). Böjte Csaba is szokott ide jönni az árvaház miatt.

Van két ortodox templom, amire számolatlanul megy a pénz, pedig alig van ortodox vallású ember a faluban. Torockón csak általános iskola van, eleminek hívják, aztán másik településre, főleg Nagyenyedre járnak át a diákok tanulni.

Áron a kávé-cigije párosítás miatt korábban felállt az asztaltól. A kocsi ablakán már mindkét reggel megjelent a fagy.

Kaptunk névjegykártyát Annamaritól, tényleg jó lenne meg visszamenni oda, csak kicsit melegebb időben, tavasszal vagy ősszel.

A tegnapi kemény túra után ma kihagytuk a Székelykő megmászását, az is 3 óra, bár én benne lettem volna.

Reggeli után fiúk zuhany, mi pakolás, majd indulás Bözödújfalu felé.

Volt az autóban egy részletes Erdély térkép és az én könyvemben fontosabb részekről térkép, ezek segítettek.

Nem nagyon emlékszem órára pontosan a dolgokra, főleg azért, mert az autóban az óra a magyar időt mutatta, de ott egy órával előrébb jártunk.

Vicces volt, hogy reggel Edinával kettesben megbeszéltük, hogy elmehetnénk Marosvásárhely felé ma, hogy a közelében lévő kastélyokat megnézzük.

Épp elő akartuk adni az ötletet a többieknek, de bele se tudtunk kezdeni, amikor Áron már mondta a mai tervet: Bözödújfalu, Szováta, Parajd, Korond, Székelyudvarhely. Edinával egymásra néztünk, hogy jól van akkor.

 

 

Bözödújfalut a könyvem segítségével megtaláltuk, egész odaúton köd volt, de tudtam, hogy amikor kell, tiszta idő lesz.

Így is volt, átmentünk egy hídon es már látszott is a tó széle.

Ezt a falut, házakat, kerteket, utakat, mindent a 80-as években völgyzáró gát építése miatt vízzel árasztották el  és a lakókat szétszórva más településekre költöztették el.

Áron merészen vállalta, hogy autóval megkerüli a falut, nekem legalábbis úgy tűnt, hogy hosszú a táv és sok idő a tó megkerülése.

Korábban a fiúk egy benzinkúton vettek rágcsálnivalót ebéd gyanánt (A reggeli tényleg olyan bőséges volt, hogy estig apróságokkal elvoltunk), én meg ittam fél liter narancslevet, úgyhogy a tónál kiszálláskor már nagyon kellett pisilnem.

Edinával megtiszteltünk egy eldugott bokrot.

Búvároknak viszont igazi paradicsom lehet.

Sokan csónakáznak, horgásznak rajta, körülötte gyönyörűek a hegyek.

A templomtorony most kint volt a vízből, a vízállás szokott változni, azzal együtt a látvány titokzatossága is.

Egy falon emléktábla van a 4 békében itt élt vallás jelképével és az elköltöztetett lakosok neveivel. Minden év augusztusában tartanak itt megemlékezést.

Ameddig a földút engedte, bementünk a faluba autóval. Választási kampányplakátok, -papírok itt is ki vannak ragasztva a düledező kerítésekre.

Szovátába indultunk tovább, ahol a fő látványosságok a Medve-tó és a többi tó, viszont a hideg idő miatt most azt nem használtuk inkább. Vannak meg régi villák is megtekintésre.

A Medve-tónál leparkoltunk, Áron evett egy főtt kukoricát, láttunk egyéb árusokat és a nyilvános wc-t is felfedeztem.

A tó szép, állítólag olyan sós, hogy fent tartja a benne lévő embert.

Parajdon áthajtottunk, itt tényleg csupán a Sóbánya a látnivaló és mi előző nap voltunk a Tordaiban.

Ezután értünk Korondra, ahol Áron szerint az egész településen végigvezető kirakodóvásár szokott lenni. Most csak néhány üzlet volt nyitva.

Leparkoltuk a kocsit és bementünk az egyikbe, sok szép kerámiát, fatárgyat és textilárut kínáltak.

Az egyebként tüneményesen kedves eladónő csípős izzadtságszagot árasztott, ami mindig megcsapott, amikor elment mellettem. 

Mivel nagyon segítőkész és mozgolódós volt, ez gyakran megtörtént.

Két 16-17 év körüli srác beszélgetett egymással az üzletben és ahogy az egyik (szerintem a nő fia) sztorizott a másiknak szép székely beszéddel, megálltam hallgatni, annyira tetszett ez a székely magyar kiejtés. 

Vettem müzlistálakat és egyéb kerámiát, bár nem tudni, mi készült ott, mert láttam Made in China címkés dolgokat is. Edina nézelődött a legtovább, a fiúk már rég kimentek az üzletből, de ő meg még javában fonott papucsokat próbálgatott.

Visszamentünk az autóhoz, Áron türelmesen cigizett mellette.

Megbeszéltük, hogy út két oldalán lévő üzletsor többi boltjában is nézelődünk még.

Áron javaslat: 45 perc múlva találkozzunk itt a kocsinál.

Áron: Az előző helyen is 40 percet voltatok!

Én: Te jó ég! Alig hiszem el… Észre se vettem…

A mézet irreálisan drágának találtam, fél kiló 18 lejbe került.

Áron pálinkát vett. Amúgy nagyjából minden boltban ugyanazokat a dolgokat kínálták.

Ezután indultunk Székelyudvarhelyre.

 

Erdélyi út 6. rész ITT>>>