“A nevelés rövid és hosszú távú céljai közötti konfliktus mindennapi illusztrációjaként szolgálhat az az eset, amikor
a figyelemhiány zavarral élő gyermek csigalassúsággal készül és szedelődzködik reggelente.
A szülő kötelességszerűen felébreszti, és nagylelkűen egy egész órát hagy az indulásig. Számos
figyelmeztetést követően a gyerek végül hajlandó kikelni az ágyból, és a szülő állhatatos nyaggatására lassan felöltözik a reggelihez.
Lassan eszik, játszik az étellel.
A fürdőszobában, ahová kezet és arcot mosni ment, a figyelmét eltereli a körömcsipesz.
Tíz perccel később bukkan fel, a körmei találomra levágva, a haja fésületlen, és szája körül továbbra is ott a reggelire evett lekvár. A cipőjét még nem vette fel.
Nem találja az iskolatáskáját, amelyet előző este nem tett a helyére.
A becsöngetésig már kevesebb mint negyedóra van hátra.
A szülő az idő szorításában és haragjában rohamosan kezdi elveszteni a türelmét. Minél keményebb a hangja, a gyermek annál kevésbé együttműködő. Végül ráordít a gyerekre, hogy készüljön, „különben…”.
A gyerek arca elsötétül, felrántja a cipőjét, és némán elindulnak. Az iskolába vezető út gyászos hangulatban telik.
Amikor az apja odahajol, hogy megpuszilja, mielőtt kiszáll a kocsiból, a gyerek elhúzódik.
Másnap ugyanennek a történetnek egy másik verziója játszódik le.
A szülő nagy nehezen elérte a rövid távú célját, és a gyereket időre
bevitte az iskolába. De milyen áron? A bizalom, melyet a gyereke a kapcsolatuk
iránt táplált, tovább gyengült. A figyelemhiány zavarral élő gyermek képtelen
megérteni, hogy mi okozta az apa kitörését, legalábbis az adott pillanatban
képtelen.”
(Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék – A figyelemhiány zavar új gyógymódja)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: