“Azt hiszem, mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor nem úgy és nem akkor, nem ott és nem ugyanabban a minőségben akarunk jelen lenni, mint ahogyan korábban.
Nem akarunk már mindent mások helyett megoldani és nem szeretnénk minden sz@rságban részt venni.
Nem akarunk tovább úgy élni, mintha egy leragasztott dobozba zárnánk be önmagunkat, amibe vadidegenek vagy éppen nagyon is ismerősök azt dobálnak be, amit csak jónak látnak. Nem óhajtunk már többé életünk elszenvedőjének szerepében tetszelegni sem magunk, sem mások előtt.
Egyszer eljön az a pillanat, hogy bezárva az összes ajtót és még a “redőnyt” is lehúzva csendben újjáépítjük önmagunkat.
Megtanuljuk tisztelni nemcsak a környezetünkben élőket, hanem saját magunkat is. Képessé válunk kimondani: “figyelj, elég volt, ne szívd tovább a vérem!”
Kidobjuk magunkból az eddig és ne tovább! varázslatos mondatát. Egy idő után pedig zsigerből megérezzük, ha manipulálni próbálnak, vagy mások éppen a régóta ide-oda rakosgatott szemetüket akarják mosolyogva ránk pakolni. Meg tudjuk különböztetni a valódi és igaz gondolatokat azoktól, melyek csak színtiszta ürességet rejtenek.
És talán, ami a legeslegfontosabb: megtanulunk végre NEMET MONDANI! Emberekre, helyzetekre, vélt- vagy valós félelmekre, melyek büdös és ragacsos pókhálóhoz hasonlóan korlátoznak bennünket mind szabadságunkban, mind önmagunk létének teljes megélésében.
Tanulj meg hát te is nemet mondani! Ne másért, hanem magadért! Ne törődj azzal, hogy furcsán néznek majd rád, tegyék csak, az ő dolguk! Tanuld meg, tedd meg, mondj nemet akkor, amikor a szíved is ezt suttogja feléd, mert csak így élheted az életed teljes valójában, korlátozó béklyóktól mentesen!”
(WomanLife Blog_Verebi Ivett)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: