“Bár a gyerekek nagy örömmel üdvözlik a munkából hazatérő szülőt, a helyzet azért korántsem mindig ez.
Alice Liebermann nagyon pontosan írja le a jelenséget:
– Vannak gyerekek, akik könnyekben törnek ki a viszontlátásakor, hogy kiadják a nap során felhalmozódott feszültséget.
Mások direkt veszekedést provokálnak, addig feszítik a húrt.
A helyzet ambivalenciájából adódóan egy gyerek esetleg valósággal rámászik a szülőre, aztán ellöki magától vagy még meg is rúgja…“
“Kicsi gyerekek néha elmélyülten játszanak, mintha meg se látnák, hogy megjött a szülő.
A felnőtt erre esetleg úgy érezheti, rá nincs is szükség és sértetten maga is visszahúzódik.”
“A gyerekek azt várják, hagyjuk az ajtón kívül a munkahelyi gondokat, és tegyünk erőfeszítést annak érdekében, hogy kapcsolódjunk hozzájuk, akkor is, ha első pillanatban levegőnek néznek, vagy egyenesen elkerülnek bennünket.
Ha sírnak, öleljük meg őket; ha kell, legyünk gyengéden határozottak; ha elhúzódnak vagy elbújnak előlünk, mintha haza se jöttünk volna, menjünk játékosan utánuk.
A LANDOLÁSI NEHÉZSÉGET alakítsuk BOLDOG EGYMÁSRA TALÁLÁSSÁ!”
(Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: