“Amikor rosszul mennek köztünk a dolgok (anyuka és a gyerek közt, apuka és a gyerek közt), ne kevesebb időt töltsünk együtt, hanem többet.
Egy konfliktust ne büntetéssel zárjunk le, hanem egy nagy öleléssel. Legyen egy-egy dicsérő szavunk mindenkihez a családban.
Sokszor előfordul, hogy a gyerekek magukhoz ragadják a kezdeményezést, de a felnőtt ezt teljesen félreérti. Amikor például nem hajlandó lefeküdni, ezzel talán nem az a célja, hogy megnehezítse az életünket. Talán valami lezáatlan ügyünk van egymással és arra szeretne időt fordítani.
Vagy ha újabb és újabb ürügyekkel jön oda hozzánk, miközben az ebédet készítjük, de már amúgy is ingerültek vagyunk, ezért elzavarjuk.
Ezek a gyerekek ilyenkor épp az újrakapcsolódáson dolgoznak, mert a kapcsolat hiánya fájdalmas számukra.
Vagyis próbálnak kilépni az elszigeteltség erődjéből, de mi magunk annyira be vagyunk zárva a sajátunkba, hogy ezt észre se vesszük. Bepárásodott ablakainkon keresztül a kapcsolódási kísérleteikből csak az idegesítő viselkedésüket vesszük észre.”
(Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: