Mit fognak szólni? Mit fognak szólni? Azt fogják mondani, hogy hülyeségeket beszélek, rosszul gondolom, pedig én jól gondolom, csak nem tudom magam kifejezni.
Ez a megfelelési kényszer? Miért akarom, hogy ne bántsanak?
Nagyon bele tudok süppedni a melankóliába, amikor valaki negatívan minősít vagy címkéz és nem tudom magam megvédeni. Érzem, hogy van bennem egy kerítés, amit nem tudok átlépni.
Mert attól félek, ha átlépem, az rossz döntés, azt a döntést, lépést “nem úgy kellett volna”.
Azért írtam idézőjelben, mert ez egy olyan mondat, amit gyerekkoromban rengetegszer hallottam és belém van égve.
39 évesen, közgazdász diplomával, 3 nyelvből nyelvvizsgával, egészségesen energikusan egy bölcsődében dolgozom kisgyermeknevelőként, amit egy 18 éves érettségizett lány is könnyedén csinál.
Miért nem használom ki azt, ami bennem van?
Miért nem tudom, mi lenne, amiben ragyognék?
Abban is ragyogok, amit most végzek, de csak egy pici részen használom!
Nem merek “robbanni”!
Félek, hogy anyagiakat és időt vesztek, mert egyszer már jártam így, amikor nagyot váltottam. Én nem hiszek a magánvállalkozásban.